"(...) kezünkben tartjuk a sorsunkat, és minden kicsúszik a markunkból, csak azért, mert gyávák vagyunk.(...) Érdekes, hogy mitől fél a legjobban az ember: az új lépéstől, az új, lényeges szótól." (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés)
Ha a 'szabadságra' gondolok, elsőre egy pátosszal átitatott, magasztos idea ugrik be, jellegében hasonló, mint ami a 'béke' vagy a 'szeretet' kapcsán előjön. A fogalom erősen bevonzza még a kollektív népi vagy nemzeti tartalmakat is, ami a magyarok esetében igencsak érthető, hiszen a történelmünk szinte csak arról szól(t), hogy a szabadságért harcol(t)unk.
Ha a szabadságot eggyel kézzel foghatóbban, a személyes szinten nézem, valamennyire megmarad még a pozitív tartalom, de súlyossá válik, hiszen az egyéni szabadság egyben felelősség is: én döntök, végső soron az életem alakulása csak rajtam múlik. Igaz, időnként alkalmazkodni kell a körülményekhez, de az alkalmazkodás módjáért, a reakciómért szintén csak én lehetek a felelős. Egyéni szinten a szabadság igazából egy légüres tér, amikor még minden lehetséges, amikor még nincs döntés, elköteleződés. A szabadság ilyenkor semmi és bármi egyszerre.
"Nem a dolgok gyötörnek meg minket, hanem a dolgokról alkotott képzeteink." (Popper Péter Epiktétosz alapján)
És ha megvan a döntés elveszik a szabadság? Valamennyire igen, mert "minden igenhez tartozik egy nem is, minden döntés korlátoz, megsemmisíti a többi alternatívát" (Yalom). Valamennyire azonban nem, mert a szabadon hozott döntésekben benne van az, hogy önként, szabad akaratomból vállaltam az adott dolgot, és így az elköteleződés nem vagy kevésbé lesz terhes. A vállalás szabadsága lehet a szabadság egy formája. Persze ez visszafele is elsülhet, amikor nem vagyunk hajlandóak tágítani az idővel már hibásnak érzett döntésünktől. Gyakran észre se vesszük, hogy beleragadtunk egy rossz helyzetbe vagy szokásba. Amikor folyton csak panaszkodunk, hogy ez így nem jó, de valahogy elfejtjük, hogy máshogy is lehetne, hogy a kezünket megkötő láncnak a kulcsa a kezünkben van...